Jó itt lenni... egyelőre

Eddigi életem során hússzor költöztem. Ez összességében három országot jelent, és tizenegy várost. Nagyváradon születtem, a gyerekkorom nagy részét így Romániában töltöttem, majd jött Magyarország, és éltem egy kis ideig Szlovákiában is. Nem vagyok túlságosan röghöz kötött, mondhatni kifejezetten szeretem a változatosságot.

Van egy visszatérő érzés, amit minden alkalommal várok, amikor költözöm: másnap reggel felébredni az új helyen, amikor már a pakolás nagy részén túl vagy, de azért itt-ott még belebotlasz ismeretlen eredetű és tartalmú dobozokba, próbálod kiismerni magad a konyhában, de már nem emlékszel pontosan, hogy éjjel negyed kettőkor, hová raktad a kávésbögréket, viszont mindennek olyan friss szaga van körülötted, és a teljes környezet a tiszta lap, az újrakezdés lehetőségét hordozza magában.

5 éve nem költöztem sehová, ami lássuk be, az én esetemben mindenképp említésre méltó. Szeretem Tatát, főleg az Öreg-tavat és környékét, hisz rengeteg szép emlék köt ide, sőt már azokat is annak látom, amik amúgy nem voltak ragyogóan napsütésesek, de még mindig nem érzem azt, hogy megérkeztem volna, és azon gondolkodom, vajon valaha fogom-e? Vajon lesz-e valaha olyan helyszín az életemben, amit úgy tudok majd az otthonomnak nevezni, hogy mellette képes legyek kimondani: innen már nem mozdulok egy tapodtat sem? Vagy mindig is ilyen nyughatatlan maradok, hisz már gyerekként sem éltem másként?

Egy dologban biztos vagyok. Ezeket a kérdéseket nem ma este fogom megfejteni. Oké, még egy dologban biztos vagyok. Egyelőre jó itt lenni. És, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a mai napom boldogsághormonja is Tata volt, az Öreg-tó, és egy reggeli kávéval egybekötött séta egy nagyon jó baráttal.

#tavasz #kávé #reggel #vár #beszélgetés #séta #napsütés #barát #nyugalom #ösvény #hála #Tata #Öregtó #GazdagKriszta